Rasszok szokatlan találkozása - különleges félvér sportolók

2024.12.24

Jude(és Jobe)Bellingham: 

Édesanyja Denise jamaicai gyökerekkel rendelkezik, édesapja Mark angol, Southend-on-Seaben született 1976-ban. Anyjáról nem sokat tudni, a munkásosztályból való, apja jól ismert focista volt Non-league football körökben. Ez azt jelenti, hogy nem profi játékosokat foglalkoztató ligákban játszott. Civilben őrmester volt a rendőrségen, majd végül játékosügynökként találta meg igazán önmagát és a számításait. A szülők mindvégig támogatták a fiaik focista karrierjét. A srácok többször is hangoztatták, hogy szüleiknek hatalmas szerepe volt abban, hogy ott tartanak ahol éppen. Például amikor Jude Dortmundba igazolt, Denise vele költözött Németországba, amíg Mark Angliában maradt Jobe-bal.

Zion Suzuki: 

Három földrész is közel áll szívéhez és véréhez, 2002-ben született az USA-beli Newmarkban (New Jersey), ghánai-amerikai apától és japán anyától. Mivel Észak-Amerikát hamar elhagyták, nemzetei közül csak Japánban védett, hiszen anyja szülőföldjén töltötte gyerekkorát. 2021 és 2024-között csupán nyolc bajnokin állt a kapuban, habár közte egy szezont Belgiumban töltött a Sint-Truiden egyesületénél. Ott nyújtott teljesítményének az volt a gyümölcse, hogy Európa egyik legnívósabb bajnokságában védhet, jelenleg alapember az olasz Serie A-ban vitézkedő Parma klubjában. Válogatott szinten már kölyökkorától kezdve Japánt reprezentálja, végigjárta az összes korosztályos lépcsőfokot, 2022 óta a felnőtt válogatott egyik kapusa. Eddig utoljára november 19-én Kína ellen húzhatta fel magára az ázsiaiak mezét, amit egyébként az elmúlt időben első számú hálóőrként tesz. Sajátos vegyes külseje miatt sajnos természetesen a rasszizmussal is meg kell küzdenie. Japán év elején az Ázsia-kupában zsinórban kétszer is kikapott. A japánok többek között őt hibáztatták az események miatt és a közösségi médiában rasszista megjegyzések áldozata lett, amit azóta leküzdött és változatlanul élvezi a bizalmat. Származásukon kívül semmilyen információ nem szerepel a szüleiről, legalábbis áprilisban ezt írták, netes szörfölgetésem során magam sem találtam infókat, így decemberben sem.   

Rui Hachimura(kosárlabda): 

Rui 1998. február 8-án született Japánban a Tojama prefektúrabeli Tojamában, amely a terület fővárosa. Édesanyja Makiko japán, édesapja afrikai, a Beninben született Zakari Jabil. Tehát hasonló körülmények uralkodnak az ő családjában is, mint a már fentebb említett Zion Suzukinál. Édesanyja családnevét viseli. 2019 óta él az Amerikai Egyesült Államokban. Ugyanis ekkora draftolta a Washington Wizards. Ezzel történelmet írt, ugyanis japánként  az első körben választották ki, bár nem ő a liga első kiválasztott japán játékosa, mert 2003-ban a Dallas Maverics játszatta Yuta Tabuset a nyári ligában, majd a Denver vitte el magával az edzőtáborba, de soha nem jutott be az NBA-be, annyi jelentős eltérés is van, hogy Tabuse a második körben került kiválasztásra. Hachimura már utánpótlás szinten Japán válogatott volt, felnőtt szinten is az ázsiai csapat legnagyobb értéke. Japánban már gyerekkorában is máshogy néztek rá, két tesójára és édesapjára a japán társadalomban, de az iskolában mindenki kedvesen bánt vele. Ezt a harcot már megvívta és próbálja figyelmen kívül hagyni. 2023-ra elérte az egyik legnagyobb dolgot, amit az NBA-ben el lehet, ugyanis leszerződtette a Lakers, ahol azóta is szorgosan dobja a kosarakat és gyűjti a lepattanókat.        




Minden jog fenntartva 2024
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el