Heteronak hitt férfi sportolók, akik Coming Outoltak

Thomas Hitzlsperger

Thomas patinás klubokban szerepelt, legsikeresebb állomáshelye Stuttgartban volt, ahol 5 év alatt egyszer megnyerte a Bundesligát és egyszer a német kupában is majdnem a csúcsra ért, de ettől a Nürnberg megfosztotta. Előbb Jürgen Klinsmann, majd négy éven keresztül Joachim Löw is a bizalmába fogadta és 52 válogatott fellépésig vitte, ahol remekül helytállt. 2014. január 8-án jött el a bátorság pillanata. Az akkor már fél éve visszavonult labdarúgó a német Die Zeit lapnak adott interjújában vállalta fel magát és másságát. Azóta is küzd a sportban is fellelhető homofóbia és szexizmus ellen. 2020. október elsején Frank-Walter Steinmeier köztársasági elnök Német Szövetségi Köztársaság Érdemkeresztjével tüntette ki. Boldog attól, hogy orientációját jól fogadták és nem érte sérelem a környezetében.
Ralf Schumacher

2024. július 14-én nem csak az autósport világát, hanem az egész médiát és sportközösséget letaglózta a hír, hogy a hétszeres F1-es világbajnok Michael Schumacher szintén tisztelt és elismert öccse bejelentette, hogy meleg. Legjobb és legszebb F1-es éveit a Williams csapatánál töltötte, amely csapatot 1999 és 2004 között szolgált. Mellesleg egyik csapat kötelékébe se tartozott hosszabb ideig. Nagyon modern módját választotta a bejelentésnek, egy Instagramra feltöltött fotóval közölte a világnak érzéseit. Amely alatt ez állt: "A legjobb dolog az életben az, ha a megfelelő társ van melletted, akivel mindent megoszthatsz". A követői remekül fogadták a hírt, de a világon szinte mindenhol vicc tárgyává tették a hírben hallottakat. A sokk nem csoda, hiszen Ralf 14 évig élt házasságban Cora Schumacherrel, a nő hite szerint boldogan. A német csak a második nyíltan meleg Formula 1 pilóta, az első a brit Mike Beuttler volt. Az ifjabb Schumi vérvonalát már tovább örökítette, 2001-ben született meg David, aki szintén apja és nagybátyja és unokabátyja nyomdokaiba lépett és autóversenyző lett. A srác barátnője egyébként 6 éve egy magyar női pilóta, Keszthelyi Vivien.
A volt nej, Cora szerint Ralf csak felhasználta őt és 14 évig egy hazugsággá tette az életét. Azt is állítja, hogy csak a posztból tudta meg férje eltitkolt oldalát. Ralf viszont hazugsággal vádolja exét és azt nyilatkozta, hogy a nő tudta, hogy homoszexuális és a másik férfival való kapcsolatáról is tudott. Cora az események ellenére is megtartja férjezett nevét. Ralf fia és unokaöccse támogatja a férfi új kapcsolatát. Egyes pletykák szerint már aktív versenyző korában is sejtették a paddockban, hogy Ralf titkolhatja orientációját.
Joshua Cavallo és Jakub Jankto (foci) és egyéb sportágak


Joshua ügye kevésbé friss, de nem régi történet. 2021-ben az Adelaide játékosaként vallotta be másságát. Egy Twitter videóban tette meg a nagy lépést. Belül megtört volt, hogy titkolnia kell identitását, sokszor állt a sírás küszöbén miatta. Ám hat év után úgy érezte elég volt és színt vall boldogsága érdekében. Tavaly márciusban ismét téma lett magánélete. Az Adelaide stadionjában a Coopers Stadionban megkérte partnere Leighton Morrell kezét, Joshua klubjának szíves közreműködésével. Jankto 2023 februárjában coming outolt, tette ezt La Liga és Serie A játékosként, de ami ennél is fontosabb ex férjként és apaként. Volt nejében semmi harag nincs, büszke egykori párjára. Élete most karácsonykor került újra reflektorfénybe, ez hazánkban is így volt. Csókot dobva kívánt boldog karácsonyt, személyesen is láttam a kommenteket, bár igaz, hogy csak a magyarokat. Rengeteg nyomdafestéket nem tűrő vélemény is volt, tehát többnyire negatívan és sértően reagált a net népe.
FELSOROLÁS SZINTEN NÉHÁNY TOVÁBBI MELEG FÉRFI ATLÉTA
Carl Nassib (NFL)

Jason Paul Collins (NBA)

Orlando Cruz (Boksz)
